Amatőr időjárás előrejelzés: 2018.11.14 – 2018.11.19
( 1.ábra: Szerkesztett kép eredeti forrása: GFS modell által előrejelzett 850hPal-os hőmérsékleti('C) tartomány cca. ~1550 méter és geopotenciál 2018.11.18 18z-ra. /13NOV2018 18Z futás alapján./ M: magasnyomású anticiklon, A: alacsony nyomású ciklon. A fekete nyílak, a hideglevegő beáramlási irányát jelzik. Link: wetterzentrale.de )
Dióhéjban:
A mai(11.13-ei) érintőleges hidegfront után (,amint szerdán északon és keleten kis eséllyel előforduló jelentéktelen mennyiségű kisebb eső, zápor kísér) fokozatos lehűlés kezdődik. A kezdetben felhős időszakokat, egyre naposabb időjárás váltja, de ezt erősebb éjszakai fagyok követik, valamint a maximum hőmérsékletek is, napról-napra alacsonyabban alakulnak majd. Hétvégére a maximumok 10 fok körülire, az éjszakák kevéssel 0 fok felett és -4 fok közé esnek jelentősen vissza.
- A jövőhét eleje, a jelenlegi modellszámítások szerint(!) további lehűlést tartogat, valamint dél felől egy alacsony nyomású légköri képződmény hatására megnő a csapadék valószínűsége. ( Főként az ország déli, délnyugati felén. ) Regionális szinten a hegyekben már előfordulhat(nak) hózáporok, s a jelen számítások szerint további (átlagostól) hidegebb időre és változékonyabb időjárásra célszerű felkészülni a jövőhét folyamán. Nov.19-étől esedékes további folytatásról később..Mivel NAGY a Bizonytalanság az előrejelzés beválását illetően.
Bővebb, szakmaibb „szemszögből”
Hazánk időjárását –jelenleg- meghatározó, tőlünk északra elvonult értőleges hidegfront után; Északkelet- Európában megerősödő nagy kiterjedésű anticiklon hódít teret Kelet- és Közép-Európában az elkövetkezendő 72 órán belül (1.ábra). A kiépülő anticiklon peremén, a Kárpát – medence, ezen belül hazánk térségébe, már Szerda délutántól megkezdődik északkelet felől a hideg levegő beáramlása és a fokozatos lehűlés. Fajtáját tekintve ez a légtömeg száraz, szibériai eredetű lesz,de még nem olyannyira hideg. Viszont száraz mivolta miatt, az alacsony harmatpontok hatására országszerte előforduló fagyokra lehet számítani. -4, -5 fok is lehet, különösen fagyzugokban.
A továbbiakban, a hétvégén hazánk időjárását döntően meghatározó magasnyomású légköri képződmény ( anticiklon ), központi helyzete fokozatosan a Skandináv – félsziget főlé helyeződik, ami utat nyit a soron következő újabb adag, ezúttal váltakozó nedvességtartalmú levegőnek Európa keleti és középső vidékei felé.(2.ábra)
( 2.ábra: Szerkesztett kép eredeti forrása: ECMWF modell által előrejelzett 850hPal-os hőmérsékleti('C) tartomány cca. ~1550 méter és légnyomás érték 2018.11.19 12z-re /13NOV2018 12Z alapján./ M: magasnyomású anticiklon, A: alacsony nyomású ciklon. A fekete nyílak, a hideglevegő beáramlási irányát jelzik. Link: wetterzentrale.de )
Makroszinoptikai szempontból a nagy kiterjedésű anticiklon; Skandináv központú elhelyezkedése folytán, annak keleti felén lezúduló sarkvidéki eredetű hideglégtömeg hatására, a Földközi – tenger középső és keleti felében nagy rá az esély, a kiéleződő hőmérsékleti hőkontraszt miatt sekély, nagy kiterjedésű alacsony nyomású ciklonra, amit hegyekben jellemzően havazás kísérhet; például a Balkán félsziget magasabb hegyvidéki régióiban. Ezzel párhuzamosan az anticiklon által feltartoztatott Atlanti ciklonok pályájának iránya Délnyugat - Európai irányt vesz, így ott is csapadékosabbra fordulhat az időjárás a hét utolsó napjától.Lásd. 2-es ábrán látható ciklon(A) centrumokat, valamint (M)magasnyomású légköri képződményt. A lezúduló északkeleti felől érkező hideglevegő hatására az orografikus tényezők miatt, a Kárpátokban és a Balkán félszigeten is megjelennek, a hegyekben, az első kiterjedtebb hótakarók lásd. 3.ábra.
(3.ábra: Gfs modell által előrejelzett hóhatár és hóvastagság előrejelzés 2018.11.19 18 UTC-re. Forrás: wetter3.de ) Megjegyzés: Látható, hogy a Kárpátok hegyvonulatai által létrejövő kényszeremelés hatására, az északkelet felől beáramló hideglégtömeg miatt "nagy" területen behavazódik. Valamint a Balkán félsziget hegyvidéki területei felett is "megveti a lábát a tél." )
Összegezve elmondható, hogy a napok óta tartott késő őszi, majd már-már kora téli/telet idéző időjárás körvonalazódik. Ami már borítékolhatóan kijelenthető hétvégétől az eddigi abnormálisan meleg őszből, késő őszbe vált az időjárás, sőt a jövőhét első napjaiban regionálisan, különösen középhegységeinkben megláthatjuk az első hópelyheket is, ha marad a jelenlegi tendencia. Jövőhétről bővebben, majd a hétvégén pontosítok…
Amatőr időjárás előrejelzés: 2018.10.24 – 2018.10.31
( 1.ábra: Jelenlegi műholdkép 11:05 UTC alapján. Forrás: sat24.com Megjegyzés: A ciklon átvonulását foltokban gyenge zivatartevékenység is kíséri helyenként. )
Dióhéjban:
Kezdetben a időjárási modelleken hűvösebb, már-már téliesnek mondható előrejelzéseket, mára egy sokkal melegebb verzió váltotta fel. A trendben e hét közepi hűvösebb időjárás „múló románc” csupán, a hét második felében melegedés a legvalószínűbb. Lényegében marad a változékonyabb időjárás. A héten országszerte csütörtök, péntek este és szombaton lehet többfelé csapadékos. Eső, záporeső egyaránt valószínű, várhatóan nem jelentős mennyiségben (Napi: 10mm alatt). Valamint a jövő hét első napjaiban is marad a csapadékhajlam. A hőmérsékletek a kezdi (mai) lehűlés után, 15-22 fokos maximumokra emelkednek és az éjszakák is enyhülnek majd általában 10 fok körülire.
Időjárási helyzet:
Mai nap hazánk időjárást meghatározó légköri képződmény, tőlünk északkeletre kimélyülő ciklon határozza meg (1. ábra). E hidegfrontja után, a hét második felében; az elkövetkezendő 48-72 órában Skandináv fsz. déli felén, egy újabb ciklon mélyül ki. Ennek hideglevegője egy tőle nyugatra elhelyezkedő, hosszan elnyúló anticiklon, közös áramlási rendszerében lezúduló következő hideg léghullámot Nyugat – Európa kapja (2. ábra).Hazánkban egy ilyen hosszan lenyúló ugynev. hidegöblítés keleti felén helyezkedik majd el, aminek pereme mentén Délnyugat – Európában, a Földközi – tenger nyugati medencéjében intenzív mediterrán ciklon képződés veszi kezdetét (3. ábra).
(2.ábra: Szerkesztett kép. M: magasnyomú anticiklon, A: alacsony nyomású ciklon. Eredeti kép pedig: Az Ecmwf modell által előrejelzett 500 hPalos geopotenciál és légnyomás 2018.10.27 00Z-re. Forrás: wetterzentrale.de )
(3.ábrán: Szerkesztett képen az A: az alacsony nyomású ciklont(mediterrán ciklont),míg a M: a magasnyomású légköri képződményt, az anticiklont jelöli. Eredeti kép pedig: A GFS modell által előrejelzett 500hPalos geopotenciál és légnyomás 2018.10.29 06Z.-re. Forrás: wetterzentrale.de )
Mind e közben, a tartós északi áramlással a Jeges – tenger irányából, sarkvidéki eredetű levegő árassza el Skandináviát, s ott „átmenetileg” egy magasnyomású anticiklon alakul ki. A Nyugat - Európai hidegöblitést okozó anticklon pedig visszahúzódik az Atlanti - óceán középső területei fölé lásd. 3-4-es ábra. A déli alacsony nyomású ciklon és az északi magasnyomású anticiklon feszül majd egymásnak a hétvégén( 4.ábra).
( 4.ábra: Szerkesztett kép a M: magasnyomás, A: alacsony nyomású képződményeket jelöli. Az eredeti modelltérkép az Ecmwf modell által előrejelzett 850hPalos hőmérséklet( tszf. ~ 1550m ) és légnyomás értéket jelzi 2018.10.29 00Z-re. Forrás: wetterzentrale.de )
A jelenlegi számítások szerint a „meleg győz”, ugyanis erős déli, délkeleti áramlással átlagostól jóval melegebb léghullámok árasszák el Közép – és Kelet – Európát a mediterrán ciklon előoldalán. A téliesebb folytatás még várat magára.
Távolabbi kilátások:
Jelenleg úgy tűnik a November 1.-ei időjárás az átlagostól melegebb, jobbára száraz időjárást ígér, a modellszámítások alapján. Viszont a bizonytalanság NAGY, főként a hét legvégén kimélyülő, tőlünk délnyugatra elhelyezkedő mediterrán ciklon leendő pályáját illetően (3.ábra), ami mind csapadékba, mind hőmérséklet eloszlásban jelentősen átírhatja a jelenlegi számításokat.
Megosztás a facebookon
Amatőr időjárás előrejelzés: 2018.01.13-2018.01.14
Észak - Alföld
A korábban írt cikkem folytatásaként (lásd.: A JÖVŐHÉT MÁSODIK FELÉBEN FOKOZATOS LEHŰLÉS KEZDŐDIK. ) Időközben kissé késve, mégis töretlenül megindul(t) a hideglevegő Európa belső területei felé, Kelet - Európai síkság felöl. Köszönhetően a már említett kialakult anticiklonnak.
Az elkövetkezendő 24 órában az Észak - Alföld térségében észak, északkelet felől fokozatosan teret nyerő eleinte nedves, majd vasárnaptól hideg száraz léghullámok érik el térségünket. Hatásra megerősödik a északi, északkeleti szél.
Holnap hajnalban a kis mennyiségű csapadékot reggeltől vegyes és később szilárd halmazállapot váltja fel.
(1-2.ábra.) Különösen a Zempléng hg. tágabb előterében, Záhonytól lefele a Tisza vonalában és a Hajdúságban van esély lepel-1-2cm-nyi hóra.
(1.ábra: UM modell által előrejelzett halmazállapot/kék=hó,lilla=vegyes,zöld=folyékony/ és csapadékmennyiség térkép 2017.01.13 06:00UTC-re. Forrás: http://www.meteo.pl )
( 2.ábra: Hóvastagság előrejelzés ECMWF modell alapján 2018.01.13 10:00 Uhr. Forrás: https://kachelmannwetter.com/de )
Távolabbi folytatás:
A jövőhét első napjaiban a hétfői napot leszámítva újra mozgalmasabbra fordul időjárásunk és a hét második fele is változékony csapadékos és hideg időt tartogat. Némi bizonytalanság mellett,de kijelenthető, hogy országszerte valószínű csapadék és halmazállapot szempontjából is legalább regionális szinten havazhat.
Részleteiben nem mennék bele. Ugyanis a csapadék területi eloszlása, halmazállapota és mennyisége meglehetősen bizonytalan. Mivel maga a kialakuló helyzet is egy sor különféle variánst, területi megosztottságot eredményezhet: Legyen az halmazállapot vagy csapadékmennyiség terén.
Izland térségéből Északnyugat,Nyugat-Európába áthelyeződő "elöregedő" magassági légörvény és a hozzátartozó alacsony nyomású képződmények(ciklonok) hatására, ( a mediterrán térséget elérő hidegléghullámok miatt ) mediterrán ciklon keletkezésének esély áll fent. Szóval nem az a kérdés, hogy mozgalamas idő előtt állunk, hanem az,hogy hol lesz hó avagy eső és mennyi. Ezt viszont ekkora időtávban képtelenség eltalálni nem csak nekem, a hivatásosoknak is.
Ez pedig a ciklonpálya! A csapadék mennyiségét, fajtáját az akkori nyomáselrendeződés fogja meghatározni és ez az ami nagyon bizonytalan. Sokszor főként mediterrán ciklonoknál még 12-24 órára előre se nagyon biztosak az időjósok a jövőt illetően.
A jövőhét első felében folytatása következik.
Megosztás a facebookon
Amatőr időjárás előrejelzés: 2018.01.08 - 2018.01.14
Időjárási helyzet:
A Pireneusi (Ibéraiai) - félszigettől - a Barrents - tengerig (Oroszország) dny-ék irányban, egy hosszan elnyúló frontrendszer húzódik. http://www.met.hu/img/pdhe/pdhe20180107_1200.jpg Forrás: OMSZ. Hazánk e frontrendszer előoldalára kerülve jelentősen megenyhült az idő.
Az elkövetkezendő 96 órában lényegesen nem változik időjárásunk.
Viszont Európa északkeleti harmadán, a Kelet - Európai síkság vidékei felett sarkvidéki eredetű hideg levegő áramlik, aminek nyomán ott egy magasnyomású anticiklon épül ki. Ez fog később a hét második felétől beleszólni hazánk időjárásába.
Hazánkban:
A Szerdától a Kelet - Európai síkság felett fokozatosan teretnyerő és felépülő anticiklon hatására, valamint a nyugat felől közeledő alacsony nyomású légköri frontok "ütköző zónájába" fogunk tartozni ÁTMENETILEG. Ennek nyomán különösen Szerdán és Csütörtökön főként az ország nyugati, délnyugati harmadán lehet készülni számottevő esőre,záporra. Az ország keleti, északkeleti részei felett kevésbé valószínű csapadék.
A hét második felében lehűlés kezdődik időjárásunkban, ugyanis északkelet felől, a Skandináv - fsz. és a Kelet - Európai síkság felett megerősödő magasnyomású antciklon alatt jobbára száraz, hideg léghullámok fokozatosan elérik Kelet-, majd Közép-Európát (2.ábra). Téliesre, a sokévi átlaghoz közelire fordul időjárásunk és újra megjelennek az éjszakai fagyok. Sőt hétvégén nappal is fagyHAT.
( 2.ábra: Ecmwf modell által előrejelzett hőmérséklet és légnyomás 850hPal-os(~1550m) magasságban 2018-01-12 12z.-re. Forrás: http://www.wetterzentrale.de Érzékeltetés képpen fekete vonalal jelöltem a Kelet - Európai síkság felöl beáramló jobbára száraz, hideg léghullámok utját, valamint M=anticiklon (magas nyomás) és A=ciklon (alacsony nyomás) központi helyzetét. )
A maximum hőmérsékletek kezdetben +5 és +14 fok között, péntektől +10 fok alá, sőt hétvégére -1 és +3 fokra mérséklődnek. A jelenlegi szinte fagymentes éjszakák pedig 0 és -7 fokra süllyednek.
Számottevő csapadék az Észak - Aldöldre vonatkozóan nem látszik.
Viszont kis mennyiségű eső, záporeső szerdán és csütörökön előfordulhat.
Távolabbi kilátások:
A tavaly decemberi télies időjárást követő enyhe időszak vége látszik jelenleg. Január 10-11.-étől fokozatos lehűlés a legvalószínűbb. ( Köszönhetően az északkelet felől beszívárgó hideg léghullámoknak. ) A jelenlegi modell számítások szerint ugy tűnik marad a télies időjárás hétvégétől, egy ideig nem tér vissza az enyhesség.
Folytatás a hét második felében...
Megosztás a facebookonAmatőr időjárás előrejelzés: 2017.12.20 - 2017.12.21
Időjárási helyzet: Hazánkat az elkövetkezendő 12-24 órában északkelet felől egy sekély ciklon(, s a hozzátartozó magassági légörvény) közelíti meg.(1.ábra) Ez a légköri képződmény holnap estére feloszlik,de kora délutáni óráktól még beleszól hazánk északkeleti régiójának időjárásába.
(1.ábra: Időjárási helyzet 2017-12-19 01:00-kor Forrás: http://www.met.hu )
Észak - Alföld
Szerda
Holnap, különösen a kora délutáni óráktól kezdve az északkelet, észak felől közeledő (gyenge) csapadékmező hatására hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat. (2.ábra)
( 2.ábra: Ecmwf modell alapján előrejelzett csapadékösszeg(3h/mm) és szél áramvonal(10m) térkép. Forrás: http://www.met.hu/idojaras )
Főként a Zempléni - hegységben, a Bodrogközben és a Szatmári - síkságon ennek hatására lepel, 1-2cm-nyi hótakaró is kialakulhat.
Csütöröktökön, a szerda délután keződött gyenge csapadékhullást követően, átmeneti csapadékszünet után este északnyugat felől újabb, ezuttal egy légköri front érkezik, aminek hatására nem csak az Észak - Alföldön, hanem szerte az országban valószínű többfelé csapadék. Míg nálunk zömében havazásra, hózáporokra, addig másutt különösen a Balassagyarmat - Gyula vonaltól délnyugatra, nyugatra a hó mellett havaesőre, esőre is számítani kell. (3.ábra)
(3.ábra: UM modell alapján előrejelzett várható csapadékösszeg 2017-12-21 21UTC-re. Kék=hó,lilla=vegyes,zöld=folyékony halmazállapotot mutatja. Forrás: http://www.meteo.pl )
A lehulló hó mennyisége várhatóan nem lesz jelentős. Csupán néhány centiméternyi (3-4cm<alatt) további hótakaró kialakulására lehet készülni.
Mindkét nap a hőmérsékletek jelentősen nem változnak. Éjszakák -1 és -4 fokokról, napközben -1 és +3 fok közé enyhülnek.
A folytatás lelombozó.
Már, ami a fehér karácsonyt szeretőket illeti. Nem lesz havas az ünnep.
A jelenlegi modellszámítások szerint az Alföldön legtovább a magasban(!) beragadó hideglégtömeg az Észak - Aldöldi régióban húzhatja (4.ábra). December 24-e délután ez is "elesik". Menthetetlenül beenyhülünk, a nyugat felől közeledő enyhe légtömegek hatására.
( 4. ábra: GFS modell alapján előrejelzett hőmérsékleti térkép 925hPalon(kb. 700-900méter ) és légnyomás 2017-12-24 15z-re. Forrás: szupercella.hu )
A folytatás: bizonytalan ideig tartó enyhébb időjárást sejtet.
2017-es év utolsó napjaiban, a jelenlegi tendencia alapján újabb légköri front körvonalazódik.
Megosztás a facebookon
Amatőr időjárás előrejelzés: 2017.12.16 - 2017.12.20
Időjárási helyzet:
Ma és holnap délelöttig egy Skandináv - félsziget felett örvényő ciklon déli végeinél kimélyült, sekély ciklonáris mező (peremhullám) okoz hazánkban sokfelé kiadós mennyiségű csapadékot. Ez fokozatosan északkelet felé helyeződik és északnyugat felől átmenetileg szárazabb, ugyanakkor hidegebb léghullámok érkeznek térségünkbe.
Hazánkban:
Éjféli órákban északnyugat felől fokozatosan vált át az eső havazásba. Különösen a Dunántúl déli felén, valamint az Északi - középhegységben és annak északi tágabb régiójában számíthatunk rá.
3-7cm-nyi, vizes, tapadós hóra legnagyobb eséllyel a Mecsekben és az Északi - középhegység 700-800 méter feletti régiójában számíthatunk.
Észak - Alföld:
Holnap hajnalban, s reggel a távozó csapadékot egyre inkább havazás, havaeső váltja fel. Megmaradó hó nem valószínű, de nem lehet kizárni lepel, 1-2cm-nyi ideglenes ideig(!!) megmaradó hótakarót középhegységünk tágabb előterében például a Tisza mentén (1.ábra).
( 1.ábra: ECMWF modell által előrejelzett hóvastagság 2017.12.16 10:00. Forrás: https://kachelmannwetter.com )
A hét közepéig:
Vasárnapi átmeneti szünetet követően a jövőhét első napjaiban újra télies időt tartogat. Marad a döntően északnyugati áramlás és az érkező váltakozó nedvesség tartalmú levegő.
Főként Hétfőn és Kedden valószínű kis mennyiségű, de szorványos jellegű csapadék. Keleten,északkeleten havazás, nyugaton havazás mellett havaseső is valószínű. Számottevő mennyiségű csapadékra NINCS kilátás, csak jelentéktelen mennyiség eshet.
Jelentős lehűlés avagy felmelegedés a nappali hőmérsékletekben nem mutatkozik meg. Többnyire 0 fok körül -1 és +4 fokokra van kilátás, míg az éjszakai hőmérsékletek jelentősen erősödnek -1 és -7 fokokra lehet készülni.
Egy gondolatnyi kitekintés:
2.ábra: Északi-Hemiszfériai jelenlegi(2017.12.15) hó- és jégborítottsága:
( Forrás: wetterzentrale.de )
Hazánkban pedig:
A Fehér Karácsony esélye, hogy fehér lesz-e avagy sem továbbra sem dőlt el!
Nem, hogy regionális Észak - Alföld térségét illetően, hanem országosan sem! Annyi negatívum viszont van, hogy a jövőhét közepétől további jelentősebb hideg a magasban nem érkezik. A hét második felében megnövő bizonytalanság a jövőt illetően tovább ront a helyzeten.
Egyenlőre számottevő hideg hijján annyi tűnik "kijelenthetőnek", hogy marad Európában a döntően változékony időjárás. Főként Észak- és Északnyugat - Európában, de ennek meleg- illetve hidegfrontjai rendre érintik illetve elérik hazánkat. Marad a bizonytalanság.
A hét második felében, amennyiben havas és hideg irányba billenek el a dolgok, ismét jelentkezem. ;) :)
Megosztás a facebookon