Április eddig kellemesen meleg, száraz, kora nyárias idővel nyitott, most változékonyabb időjárás következik. Szerdától lehűléssel(!)

Amatőr időjárás előrejelzés: 2017.04.03 - 2017.04.07

 

(1.ábra: Késő esti műholdkép Európáról. Jól látható a mediterrán térségben örvénylő
sekély ciklon valamint a jelentősen lelassult, gyengülésnek indult hidegfront. Forrás: sat24.com )

Hazánk időjárását az elkövetkezendő 48-72 órában egy északnyugat felől közeledő gyenge hidegfront és tőlünk délre, délnyugatra, a mediterrán térségben örvénylő sekély ciklon és a magasban hozzátartozó magassági légörvény határozza meg. E két időjárási képződmény a hét elején hazánkat mindkettő eléri, valamint megközelíti.
(1.ábra.)

Nézzük kicsit sorjában.

Hétfő

Holnap hazánkban a nap első felében jelentős változás még nem valószínű, de kora délután folyamán észak, északnyugat felől felhősödés kezdődik. Elszórt záporokra, zivatarokra főként az Északi - középhegységben számíthatunk, késő estétől pedig a Dunántúl északnyugati felén van rá nagyobb esély.* A közeledő hidegfront jelentős változást NEM hoz, ugyanis mozgása nagyjából a Felvidék magasságában az Északnyugati - Kárpátok felett jelentősen lelassul, valamint fokozatosan feloszlik. Emiatt többségében középhegységeinkre korlátozodó, elszórt, konvektív záporos csapadék mellett, a késő délutántól megélénkülő szélel érezteti majd jelenlétét. Az éjszaka folyamán viszont már másutt is, főként a Duna vonalában valamint a Dunántúl más részein is előfordulhatnak néhol záporok, esetleg gyenge zivatarok.* Az Alpokalján északi, északnyugati, míg az ország északi, északkeleti felében az északi, északkeleti szél erősödhet majd meg. A hőmérsékletben jelentős változás nem valószínű.

Kedd

A hétfői hidegfront feloszlását követően délután és este a dél, délkelet felől egy magassági légörvény közelíti meg hazánk térségét (2.ábra). A nap első felében (a hétfői hidegfrontból visszamaradt nedves levegő hatására) hazánk északi része fölött már kora reggeli órákban számíthatunk néhol kisebb záporok kialakulására.

Viszont késő délután és este - a közeledő magassági légörvény hatására - kelet felől, újabb nedves légtömegek érik el hazánk térségét. Emiatt főként kezdetben középhegységeinkben, az Észak - Alföldön és a délkeleti országrészben számíthatunk egyre többfelé előforduló záporokra, zivatarokra. Később az éjszaka folyamán szerte az országban előfordulhat eső, záporeső, zivatar (3.ábra).
Heves kísérő jelenségre várhatóan nem kell számítani. Viszont nem zárható ki ( a lassú cellaáthelyeződés miatt ) egy-egy intenzív zivatargócban felhőszakadás(15-20mm), átmeneti szélerősödés sem.

( 2.ábra: GFS modell alapján előrejelzett 500hPal-os geopotenciál, valamint légnyomás érték 2017-04-04 12z.-ra. Forrás: wetterzentrale.de ) 

 

(3.ábra: UM modell alapján előrejelzett csapadéktérkép 2017.04.04 21:00 UTC-re Forrás: http://www.meteo.pl )

Szerda és Csütörtök

Szerdán is marad az elszórtan változékony záporos, zivataros idő. Viszont késő estétől, valamint csütörtök hajnalra északnyugat felől újabb hidegfront éri el térségünket. Ez a hidegfront ezuttal már átvonul hazánk felett és jelentős lehűlést okoz. Hatására többfelé számítani kell csapadékra esőre, záporeső, néhol zivatarra. A szél északnyugatira fordul és megerősödik, sőt viharosá is fokozódhat.


Pénteken + Távolabbi kilátások

Pénteken még előfordulhat szerte az országban kisebb eső,záporeső. Marad az élénk légmozgás,de lassú melegedés keződik. A jövőhét hétvége - a jelenlegi számítások szerint - most úgy tűnik száraz, de hűvös időt tartogat.


Hőmérsékletek:

Nagyjából szerdáig jelentős lehűlésre még nem kell számítnunk. Marad az átlagostól melegebb, kora nyárt idéző hőmérsékletek. Hétfőn és Kedden 20 és 25 fok közötti maximumokat mérhetünk, viszont Szerdára már 20 fok körüli nappali hőmérsékletek valószínűek. A hét második felében érkező hidegfront hatására jelentősen visszaesnek a nappali maximumok többnyire 10 és 15 fok közé, a hétvége most úgy fest némi melegedést
tartogat 15 és 20 fok közötti maximumokkal és csapadék nélkül.

A minimumok jelentősen nem változnak. Viszont talajmenti fagy kialakulására holnap hajnalra az Észak - Alföld fagyzugos tájain még előfodulhat. A hét további részében 2 és 10 fok közötti minimum hőmérsékletekre készülhetünk.

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én