Egyenlőre vége az (sokévi) átlagtól melegebb időjárásnak. Hullámzó, lassú mozgású hidegfront; sok csapadékkal.

Amatőr időjárás előrejelzés: 2017.09.01 - 2017-09.06


Időjárási helyzet:
Európa időjárását egy hosszan elnyúló hullámzó frontrendszer alakítja, ami fokozatosan halad kelet felé (1.ábra). Hatására Nyugat - Európában már jelentősen mérséklődött a nappali felmelegedés többnyire 20 fok körüli értékek adódnak, míg a Balkán - félszigeten tartja magát a forróság.

( 1.ábra: Műholdkép 2017.09.01 12:00 UTC Forrás: http://oiswww.eumetsat.org )

Hazánkban az említett frontrendszer hidegfrontja már elérte hazánk nyugati határvidékét, s átmenetileg a Duna - Tisza közétől nyugatra többfelé okoz (ott) kisebb esőt, záporesőt, elszórtan zivatart.
Lassú, hullámzó mozgása folytán hétvége folyamán vonul át rajtunk. A szél északnyugatira, északira fordul és megerősödik, sőt a "megszokott", gyakori szélcsatornákban ( különösen a Dunántúlon) egy-egy viharos lökés is előfordulhat.

Észak - Alföld:
Holnap napközben szerte az országban elszórt jelleggel(!) lehet számítani záporokra, zivatarokra, majd késő délutántól, kora estétől az ország déli felében erőteljes felhőzetnövekedés kezdődik.
A - jelenlegi számítások szerint - a modellek többsége, egy masszív csapadékzónát számol valamikor a késő esti óráktól kezdve, ami az ország jó 3/4 -ét érintve észak,északkelet felé hagyja el az országot vasárnap reggel.

Várhatóan javarészt többfelé (tartós) eső valószínű, de eleinte, különösen szombat este és vasárnap kora hajnal között csapadéktömbbe ugynev. "beágyazott" intenzív záporgócok melett zivatar is lehet. Heves zivatart se lehet kizárni, ami felhőszakadás, kis méretű jég és viharos szél ( alapszéltől függetlenül )is kísérhet.

Jelentős csapadékra különösen az Alföld déli felén, valamint NAGYOBB BIZONYTALANSÁGGAL - a Tisza vonala mentén készülhetünk. Várhatóan 10-20 mm-nyi összegekre, de különösen délen és az Északi - középhegység keleti felében 20-40mm-nyi csapadékot is meghaladó mennyiségek sem zárhatóak ki.

A különböző modell térképek a csapadékzóna súlypontját nem egységes területre adják. A nagy fokú bizonytalanság a hullámzó hidegfront és az előterében kimélyülő sekély ciklon okozza. Emiatt van olyan kimenetel ami a Tiszántúl egész terjedelmét favorizálja, míg más modell az ország középső sávján át vonulna fel masszív, intenzív csapadékzóna. (2-3.ábra).

 

 

( 2.ábra: UM modell által előrejelzett csapadéktérkép 2017.9.3 0:00 UTC -re. Forrás: http://www.meteo.pl )

 

 

( 3.ábra: GFS modell által előrejelzett konvektív érték, légnyomás és csapadékmennyiség térkép 2017.09.03 00Z-re. Forrás: http://szupercella.hu )

Vasárnap napközben eleinte északkeleten és keleten még többfelé, majd elszórt jelleggel szerte az országban valószínű további, ismétlődő eső,záporeső, zivatar. A csapadékhajlam várhatóan a hétközepéig marad; igaz csökkenő jelleggel és egyre kevesebb helyen.

Hőmérsékletek:
Szombat délutánig míg a keleti országrészben 25-30 fok közötti maximumokra, addig a hidegfront által hozott hideg légtömeg hatására Nyugat - Dunántúlon 20 fok körüli, kicsivel az alatti legmagasabb nappali hőmérsékletekre célszerű felkészülni. Ez a nagy hőmérsékleti hőkontraszt vasárnapra országszerte megszűnnik.

Vasárnaptól - Szerdáig jellemzően 20-25 fok közötti maximumokra, míg az éjszakák hüvösebbekre 10-14 fokos minimumokra lehet számítani.

A kánikulai 30 + egy néhány fokok várhatóan egy ideig már nem térnek vissza. Kora ősszies "hangulatba" kapcsol időjárásunk...
Nem csak naptárilag.

Ajánló
Kommentek
  1. Én